A Pécsi Közösségi Alapítvány
követes adománygyűjtő rendezvénye immár második alkalommal került megrendezésre
városunkban, idén végre a Hullámfürdőben. A tavaly is nagysikerű adománygyűjtésen
idén 6 szervezet vett részt, akik 6 nemes ügyet támogattak barátaikkal
karöltve.
2021. október 16-án került megrendezésre a „Swimathlon Pécs
2021” záróeseménye. A hat résztvevő szervezet adománygyűjtő követei és
ismerőseik közösen eddig összesen 4.816.513 Ft-ot gyűjtöttek össze a nemes
ügyekre a négy hetes kampányidőszak alatt. A gyűjtés során a jótékonykodók adományokkal,
a nagykövetek pedig egyéni vállalásaikkal kötelezték el magukat. Az úszók a
szombati rendezvényen teljesítették a vállalt métereket.
A
megnyitón Ivanova Liliána, Down-szindrómás nagykövet adott elő egy részt a
Rómeó és Júliából, így megköszönve a Pécsi Down Alapítvány támogatóinak felajánlását. A
szervezet Down-szindrómás és más egyéb veleszületett rendellenességgel élő gyermekeknek
szeretne segíteni és zenés beszédfejlesztő programokra gyűjtöttek idén
támogatást. Értük a Kozármislenyi focicsapat ugrott vízbe.
495 x 660
A Pécsi Kosár
Közösség
“Hogy láthatóvá váljon a helyi érték” című pályázatával jutott be az úszók
közé. Weblapjuk és webshopjuk fejlesztésével szeretnék megkönnyíteni a rendelést
és hasznos szakmai tartalmak elérését. Nagyköveteik között még olyan bátor
vállalkozók is akadtak, akik méhész kalapban úszták le a vállalt távot.
A Déli
Fekvés Rádió
egy új közösségi rádió, akik technikai fejlesztésüket tűzték ki célul. Őket Kövér
Andris pécsi idegenvezető és a rádió műsorvezetője képviselte
2,5 km-es táv leúszásával. Nagykövetük, Fertály Katalin, a Pécsi Nemzeti
Színház művésze a záróeseményen énekelt a közönségnek.
781 x 536
Az Élmény Tár hátrányos helyzetű gyerekekkel
kapcsolatos társadalmi érzékenyítő projektjének megvalósítására gyűjtötte az
adományokat, egy beltéri mászófalra, hogy a foglalkozásaikat télen is folytatni
tudják. A korábban vállalt 16 km úszást nagyköveteik túlteljesítették, és
összesen másfél órán keresztül úsztak.
Az Ormánsági
Kulturmisszió Egyesület egy komplex színházi nevelési előadásával szeretne
többnyire tabunak minősülő témákat elérhető közelségbe hozni a fiatalok
számára. Ők az eseményen igaz, szárazon maradtak, de aktívan részesei voltak.
932 x 487
A nyolcadik pályán csobbant a Pécsi Közösségi Alapítvány is, akik
sikeresen leúszták a vállalt távot! Ők azon vállalásukhoz gyűjtöttek támogatókat,
melybe már lassan 5 éve vágtak bele: Pécset szolgálni!
A
rendezvényen különdíjak is kiosztásra kerültek a legfiatalabb nagykövetnek,
legtöbb forintot gyűjtött csapatnak, legtöbb adományozót felhajtott csapatnak,
és a két legtöbb adományozót megmozgató nagykövetnek.
A kampányidőszak még október 31-ig tart, az adományokat az alapítvány honlapján addig várják a szervezők.