Hol volt hazánk első egyeteme? Kik jártak ide és hogyan oktattak a középkorban? Hogyan éltek a török kori Pécsett, miért jártak akkoriban fürdőkbe? Milyen ma egy épségben fennmaradt dzsámi és minaretje?
A séta során idegenvezető mesél a város középkori történetéről, püspökökről, pasákról és vezírekről.
A séta a Középkori Egyetem kiállításán kezdődik, ahol megismerhetik az első hazai egyetem alapításának hátterét és a középkori intézmény működését. Kiderül, hogyan is játszott kulcsfontosságú szerepet a pécsi püspök, Koppenbachi Vilmos az egyetem életében. Vilmos püspök pompás, gótikus síremlékét, és végső nyughelyének, az Aranyos Mária-kápolnának festett szobordíszeit is megtekinthetik. A megrongált faragványok azonban már a várost megszálló oszmán hadsereg nyomairól mesélnek.
A rombolás mellett megannyi építészeti különlegességgel gazdagodott a város a török hódoltság idején. Az egykori Szulejmán-dzsámi érintésével lesétálhatnak Memi pasa fürdőjének romjaihoz, mely akkor a szépítkezés, a pletykák és az üzleti megbeszélések színtere volt. Végül unokája, Jakováli Hasszán pasa dzsámija felé vezet az út. Magyarország egyetlen, minarettel rendelkező és teljes épségben fennmaradt török imahelyén megcsodálhatják az iszlám építészet jellegzetességeit.
A séta során azt is megtudhatják, milyen csellel vették vissza a törökverő magyar hősök Pécs városát.
A séta a Középkori Egyetemtől indul (a Székesegyház északi oldalán). A séta hossza kb. 2 óra.
Jegyek elővételben is vásárolhatók a helyszíneken (Középkori Egyetem, Jakováli dzsámi), a ZsÖK Nkft. Infopontjain, vagy online a jegymester.hu oldalon.
Az esemény elérhető a következő linken: https://www.kozepkoriegyetem.hu/programok/puspokok-pasak-es-vezirek


